A nevem Ena, ez pedig az én online menedékem, ahol elsősorban a gondolataimat, érzéseimet, valamint hosszabb-rövidebb írásaimat gyűjtöm össze. Találhatsz még nálam egyszerűbb grafikai szárnypróbálgatásokat, könyvkihívásokat és alkalomadtán dekorációs ötleteket is, amikkel az otthonom igyekszem hangulatosabbá varázsolni. Bővebben... >>>

Ha dobnál egy like-ot...Ha itt az oldalon hagynál nyomot...Ha levélben üzennél...


Make Love Not Warcraft.Honlap szerkesztéshez.Amy világa.Borostyán Sziget.Szitaköltő.Remie kuckója.
Színes szavak.Egy titokzatos világ.

Ők itt mindenféle fájdalmaim ellenszerei, néha aktuális, máskor régi örök-kedvenc dallamaimmal bővítve ezt a végtelenségbe nyúló listát, amit a youtube révén megoszthatok veled is.

The Fields of Ard Skellig ~ The Witcher 3

Még több kedvenc dallamom itt . . . >>>

 
szavazás
Hozzád melyik áll közelebb?

Olvasás.
Írás.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

 

 

 

 

 

 

 

RÓLAM AKTUÁLIS BETŰK KÉPEK DEKOR KIHÍVÁS

frissítések // hírek // a legújabb tartalom

Szárnyak zaja.

A tündérek vajon hisznek még az emberekben?

:wave: by dxd Avatarokat készítettem ma, tündér(mese) témában. Közben egyre jobban összemelegedtünk a photoshop és én, a tündérek meg csak suttogtak a fülembe: soha ne alkudozz magaddal, ha az álmaidról van szó! Hidd el, és várd, és kergesd, amit elképzeltél, a lényeg, hogy maradj hű, ne cseréld könnyen másikra! Ki tudja, lehet ő kap majd szárnyra egy váratlan pillanatban helyetted is.


(Folytatás a "bővebben" linkre kattintva)

2016.12.21. 08:03, Ena

Megint morzsa, ismét száz szóban.

A türelmetlenségről.

Együtt élni a Holddal sötét és hideg kaland. Lelkifurdalás nélkül élvezni a napfényt, talán még nehezebb. Csak kifújni a levegőt és lehunyni a szemem, miközben ott csimpaszkodik minden gondolatomon a bizonytalanság. A törékeny jelen pedig nem érti; mi kúszhat úgy a libabőr alá, hogy mosolyognom kell tőle, de közben fáj is?

Mi tartja szüntelen dobolásban a lábam? Vajon ebben az állandó várakozásban kellene kitaposnom egy új utat? Amelyiken haladva az álmokból tervek lesznek, a kérdőjelek elfelejtik, hogyan kell görbülni, én pedig rátalálhatok egyre több olyan helyre, ahol nem szégyellem, aki vagyok. A két fülem, meg a bordáim közt.


> > Elolvasnád a többit is? < <

2016.12.16. 20:25, Ena

Az egyszerű életről.

A huszonkettedik morzsám, kis rendrakás után. :)

A falevelek tényleg akkor a legszebbek, mikor már bárki rájuk taposhat odalent? Ha padlón vagyunk, ez miért nem jut eszünkbe? Csak fekszünk az avarban felejtve, kimerülten, de már nem látjuk a színeket.

Sokszor könnyebb észrevenni azt, ami fáj, főleg ha csontig hatol, és valódi seb nélkül is úgy kínoz, hogy mindent összemaszatol, mégsem vérzik sohasem. De meglátni a kopaszodó lombban a koronát, ugyanilyen egyszerű.

Mint hagyni egy huncut félmosolynak, hogy megpihenjen kicsit az arcomon; úgy nyugtat meg, hogy észre sem veszem, és közben nem kér érte semmit. Mert ő igazából nem is az enyém, tőled kapom kölcsön mindig.
Hogy rombolja kicsit a Poklot, itt bent.


> > Elolvasnád a többit is? < <

2016.12.05. 20:54, Ena

Kiültem a dombtetőre.

Miért nem néztem szerteszét?

~ esőcsepp a tarkón ~ kötött pulcsi ~ forralt bor ~ didergés  ~ sápadt levelek ~
~ egy szál gyertya azokért, akik hiányoznak ~ és egy másik, a hangulat miatt ~

Tetszik, hogy az ősszel együtt térek vissza online menedékembe, mert így nem csak a kinti szomorkás köd ül majd a ruhámon, meg a hajamban, de főleg a gondolataim közt, hanem az a mosolygó narancsfény is, aminek lehunyt szemmel minden illatát érzem. Ilyenkor azt képzelem, így próbál meg átölelni a legszebb évszak, láthatatlanul is aranyszín melegséggel.

Talán ezért is készítettem visszatérésem apropójára néhány tarka, őszi avatart, és azt hiszem, fogok majd írogatni is megint, de vissza kell rázódnom előbb a merszbe, amihez még mindig remek tanárom van, aki nem csak türelemből, hanem kitartásból is diplomázott. ^^







> > Megnéznéd a többit is? < <

2016.10.21. 16:38, Ena

Nyár van, Nyár! :)

És a huszonhetedik morzsa. Hmm... a muszájról?

^^

Vannak pillanatok, amik attól lesznek igazán különlegesek, hogy tudom, soha nem történhetnek meg újra. Ezért sírok néha olyankor is, amikor mindenki más nevet körülöttem. Pedig, ha engednék, belőlük is meríthetnék most erőt, míg néhány cipősdobozba meg zsákba csomagolom huszonnyolc évem.

De talán nem is az a fontos, hogy velük vagy nélkülük indulok-e. A változás kell most, és nem a társaság. Még így is, hogy csak remélhetem; van valahol egy hely, ahol kertelés nélkül kimondhatom, amit gondolok, ahol annyiszor keverhetem össze a naplementéket a hajnalokkal, ahányszor csak akarom, és ahol a bajból sem mindig a vészkijárat lesz az egyetlen friss levegőre nyíló ajtó.

Fáradt vagyok, félek kicsit, a szomorúság mégis elkerül. Talán nincs már rajtam elég hús, hogy rághasson a bánat? Akármi is ez, két kézzel kell kapaszkodnom belé, egészen addig, amíg megtanulom az új életem ábécéjét, hogy aztán mesélhessek megint. Rólam, magamnak, ha olvasod, még neked is, mert jó néha újra létezni kicsit az elmúlt pillanatokban.


> > Elolvasnád a többit is? < <

2016.07.01. 14:03, Ena

A mosolyról.

Huszonhatodik morzsám. A mosolyról.

Csendet gombol a kabátom alá a szél, hűvösen kócol ma is. Közben egy kirakat üvegéről halvány mosoly lesi minden mozdulatom. Már csak ő maradt nekem? Miért követ mindenhová, pocsolyákon át, meg buszok mocskos ablakain? Látom folyton, még a te szemedben is.
Az anyagi világban igaz semmim sincs, és már nem tudok hová hazamenni sem, mégis szeretném elhinni, amit mondasz; hogy amíg tudok őszintén mosolyogni, igenis gazdag ember vagyok.
Az új otthonom a szívemben akarom hordani a mai naptól, hogy legalább a szerelmünk fölött legyen fedél, mikor a nyugalom végre úgy dönt, végleg beköltözik mellé.


> > Elolvasnád a többit is? < <

2016.05.16. 09:45, Ena

A huszonötödik morzsám.

A hazugságról.

Már rég nem érdekel, hogy ki nevet rajtam, amiért olyan hétköznapi varázslatokba kapaszkodva próbálom túlélni az életem, amik észrevétlenül bújnak meg köztünk a szürkeségben, hogy megfogalmazhatatlan egyszerűséggel teremtsenek szeretetet a semmiből.

Elég a felesleges harcból, túlgondolásból, a kudarcként megélt egyedüllétből. Nem tetszik a lány, akivé szép lassan válok, miközben ok nélkül, és mégis görcsösen feszengve, meg akarok felelni minden helyzetnek és minden körülöttem létezőnek.

Már nem félek egyedül maradni magammal, mert úgy gondolom, két fajta magány létezik; az egyik, amelyiket keresem, ha a szó már nem elég, és a másik, ami elől inkább menekülni szoktam. Néha persze megtörténik, hogy mindketten fogják a kezem. Mint ma is. Hajnal volt még, az orgonabokrok mellett álltam, és egyszerre éreztem, hogy a része vagyok végre én is valami igazán gyönyörűnek, de ahogy kívülről szemléltem a pillanatot, fojtogatott az elvágyódás is ebből az egészből.

Elhiszem, hogy álruhát húz néha a boldogság, persze ilyenkor nem elbújni akar, csak rávenni, hogy keressem, még akkor is - és főleg akkor -, ha elsőre úgy tűnik, nincs a közelben. Ő volt ott az összes lila szirmocska mögött is reggel, abban a különös kettősségben, ami ezer apró arccal illat-mosolyt kacsintott felém.

Már csak egy dolgot nem értek: miért ilyen könnyű hazugságokat leírni?


> > Elolvasnád a többit is? < <

2016.05.07. 20:51, Ena

The Walking Dead avatarok.

És pár szó egy készülőben lévő fanfiction-ről.

Eredetileg The Walking Dead avatarokkal készültem, végül viszont "csak" egy Daryl és a járkálók kategória készült belőle, szóval a 'bővebben' link alatt ezúttal minimális mennyiségű horrort találsz majd, és a vadászt, aki szabadidejében a szívem egyik csücskén ücsörög.
Picit még a témánál maradva elhintem azt is, hogy az utóbbi időben rengeteg - és még több - fanfiction ötlet motoszkál a fejemben, szintén Darylnek köszönhetően, és leginkább crossover köntösbe bújtatva. (Ha olvasgattál már nálam, sejtheted melyik fandommal mostam össze.^^) Egyelőre bármiféle konkrétabb cél nélkül, egyszerűen csak szórakoztatom magam a dologgal, és bár nem szokásom túl hosszan mesélni, ezt most mégis sok-sok fejezetre bontva tervezem, ha pedig megjön közben a merszem - esetleg bárki más kíváncsisága -, akkor mindenképpen elhozom majd ide is.

2016.04.30. 14:20, Ena

Huszonnegyedik morzsa.

A nyugalomról.

Szénnel maszatolod az ujjaid, hogy ne hiányozzon egyetlen nevető ráncocskám sem a papírról, máskor meg ecsettel a füled mögött csalogatsz az üres vászon mögé, és van, hogy váratlanul lefényképezed egy semmiből jött mosolyom. Mindegy melyiket választod, jó ideje már nem a miért hoz zavarba, sokkal inkább a mozdulataid mögött feszülő tiszta szenvedély.

De ma talán egyik munkád sem venné észre a szokatlan csillogást a szememben, mert a pillanat igazi különlegessége láthatatlan, mégis ez az egyetlen, amit meg akarok őrizni: a végtelen nyugalom édes suttogása, ahogy hűvös szellőként simítva bújik észrevétlenül a takaróm alá a sötétben. Ezt a jóleső borzongást csak én tarthatom meg magamnak, nem képes rá helyettem fotó, vagy póz, de még az egyszerű boldogsággal keretezett festmény sem a falon.

Emberbőr alatt sóhajtva, de ugyanilyen vagy nekem te is. Melletted nem bánt hang, nem ér el hazugság, és félelem nélkül merülhetek képzeletnyi óceánom alá, lehunyt szemmel, meztelenül. És bár tudnék úszni, hogy megismerhessem minden mélységedet! Odalent maradnék miattad örökre, de sosem hagyod.

Hiszen a levegőm is te vagy.

> > Elolvasnád a többit is? < <

2016.04.22. 14:03, Ena

Néhány apróság ismét.

Avatarok, kihívás, blabla és háttérzaj.

Halló! Az apróságok sorában, amikkel ma bővítgettem az oldalt, legyenek az elsők, azok az avatarok, amiket ezúttal egy kedvenc fantáziavilágom ihletett; egy játék, egész pontosan a World of Warcraft. Szeretem játszani, közben elveszni Azeroth csodaszép vidékein (néha szó szerint is ^^), de a legjobb az egészben talán mégis az, mikor kikapcsolom magam a valóságból, hogy szerepet kapjak helyette egy olyan lenyűgöző fandomban, ami a jelentől lélegzik. A szerkesztgetett képekből egy kis ízelítő itt, a többiek pedig ezúttal is a "bővebben" alatt lapulnak a blabla végén.


A 2o16-os kihívásom is megtoldottam ma egy újabb könyvvel, amiről bevallom (még) nem sokat tudok - egy véletlenül elcsípett mondaton kívül -, de remélem, hasonlóan érdekes lesz, mint amilyennek képzelem.
A háttérben pedig még mindig folyamatosan dolgozom kisebb és nagyobb terveken az oldallal kapcsolatban. Van, ami még csak fejben állt össze, és van, ami már papíron, de akad olyan is, amelyik egy rendkívül rejtélyes harmadik módon várja, hogy végre elkészüljön, aztán elérjen apránként majd ide is. :)

2016.04.15. 23:55, Ena

Huszonharmadik morzsám.

Az ismeretlenről.

Ha pók volnék, most a saját hálómba feszülve láthatnál, míg sólyomként talán épp akkor fordulna ki alólam a mélység, mikor felnézel rám, és azt hiszem, már kígyótestből sem vetkőzném le magam előtted olyan könnyedén, mint emberként volna jó néha hátrahagyni dolgokat. Új bőr alá bújva mindent elölről kezdhetnék, persze a tiszta papírt megint túl hamar bemocskolnám, és ugyanazokat a hibákat követném el újra, hogy aztán sokadszorra se bánjak meg semmit. Egyszerűen boldog lennék, amiért szerepet kaptam az élet nevű (szín)játékban. Ez az egyetlen mese, ami rólam szól, és a rendezői hibák ellenére, ebből kell kihoznom a legnagyobb sikert is, úgy, hogy egyformán élvezem közben minden egyes percét. Amíg eljön a legutolsó.

De mielőtt végleg rám szakad a függöny, néhány fontos állomást még szeretnék megélni, hogy az összes árnyékban rátalálhassak magamra. Van, hogy zavarba hoz a szereplés - pláne, ha főszerep -, sokszor félek is kicsit, mert itt nincs előre megírt forgatókönyv, és a kiszemelt út is csak onnantól létezik, hogy rálépek. Közben egyre szorít az idő. És nincs második felvonás sem.

> > Elolvasnád a többit is? < <

 

2016.04.08. 18:14, Ena

Háttérképek és apró tervek.

Meg egy kevés majdnem magyarázkodás is. :)

Háttérképeket készítgettem ma, néhány régi-kedvenc képemből, melléjük szórva egy-egy gondolatot, ami elsőre eszembe jutott róluk. Megint ilyen kis egyszerűek, színben és összeállításban is, de nekem mégis pont így tetszenek. :) A felbontás még mindig 1366 x 768.


Kattints a képekre a teljes méretért! / 1 3 6 6 x 7 6 8 /

A legközelebbi alkalommal majdnem biztos, hogy fanfiction-t hozok majd újra. Túl sok történet keveredett a gondolataim közé az utóbbi időben megint, és most úgyis sokkal szívesebben beszélnék inkább róluk és velük és értük kicsit, mint a tükörképem harcairól. Aki jelenleg annyira retteg, ezer dologtól egyszerre, hogy elfelejti közben a legfontosabbat: a boldogság szemének kékje a jelen. Ha ezt újra megértette, beszélek majd vele, de addig is inkább fejest ugrok a végtelenbe, akinek a keresztneve fantázia, és aki még mindig a kedvenc menedékem. :)

2016.04.01. 19:05, Ena

A huszonkettedik morzsám.

A karcolatokról. És közben valahogy kicsit megint Róla is. :)

Mikor írni tanultam az iskolában, fogalmam sem volt, mire lesz majd jó az a sok betű, mégis lelkesen körmöltem minden gyakorlósort, még ha zsibbadt is tőle a csuklóm, vagy rácsaptak közben, hogy "Nem szabad! Bal kéz, balsors." Aztán felnőttem, kezembe nevelve az egyik legerősebb fegyverrel, és benne töltényként a szavak erejével, addigra viszont már egyre kevesebbet írtam magamért, arról, ami nekem fontos. Egyszer időm nem volt, máskor kedvem, néha meg a szégyen fogott vissza. Mi lesz, ha valaki megtudja? Legtöbbször viszont egyszerűen csak féltem. Kézzelfoghatóvá tenni az igazságot, titkokat, emlékeket, magát a félelmet.

Még kislány koromban volt egy kutyánk, Manónak hívták. Mindig is nagyon szegények voltunk, nem egyszer éheztünk, így gyakran megesett, hogy a téli hidegben a néhány perc alatt jéggé fagyott vízén kívül nem kapott mást napokig. Egy este annyira fázott, hogy kínjában vonyítani kezdett. Nem bírtam sokáig hallgatni, a hátsó ajtón szöktem ki, hogy nekiadhassam a vacsorámat. Nagy verést kaptam érte, mégsem bántam meg a dolgot, egész másért sírtam. Aztán apa másnap megölte Manót. Egyszerűen csak agyonütötte, mint valami tetten ért tolvajt, majd a kedvenc plédembe csavarta, úgy ásta el a kertben. Attól a naptól fogva kísért rendszeresen egy álom, ami mindig ugyanúgy indul: rohanok ki a kiskutyámhoz, épp mint akkor este is, ő azonban már nem mozdul, elkéstem. És mikor egész közel érek hozzá, csak akkor látom meg, hogy az én pokrócommal letakarva fekszik a ketreckéjében. Könyörgöm magamban, hogy még ne legyen halott, mert bőséges vacsorát hoztam, ám ahogy felemelem a takarót, néha Manó helyett apa van alatta. Ugyanolyan sebbel a fején, mint ami annak a régi fejszének a nyelét is megszínezte. Aztán a gazdagon megrakott tálcámra pillantok, de az étel már sehol, viszont mindkét kezem csurom vér.

Több mint egy éve kínzott más és más befejezésekkel ez a rémálommá torzult emlék, amikor először elhatároztam, hogy leírom. Más bőrébe bújva meséltem el magamnak, ami történt, hogy erősebb legyek és ne sírjak megint. Mert amíg a könnyek eltakarták a képet, nem láthattam olyan valóság-tisztán a dolgokat, mint amilyenek. Ráadásul azt hittem, így kikopik majd a fejemből, de teleírhattam egy tucat füzetet is, az sem segített. A rossz emlékek pedig egyre többen és többen lettek. És felnőtt fejjel jöttem csak rá, hogy mit rontottam el. A hellyel volt a hiba, ahová feljegyeztem őket. Mert még inkább gyógyszere lehet a félelemnek az a mondat, amit nem csak írólapra meg füzetekbe, de egy szív falára is felírnak. Esetemben karcolnak. Támaszként erősebb így akár egyetlen szó, mint száz polcnyi könyv minden betűje.

A legszebbeket pedig, amik apránként a gyógyulásom hozták,  mind ugyanattól az embertől kaptam. Ő volt az első, aki mellett megtanultam: változni sokkal könnyebb, mint a felejtést erőltetni. Neki meséltem először őszintén a gyerekkoromról; hogy úgy nőttem fel, nem mertem kimondani a legfontosabb szavakat. És neki köszönhetem még azt is, hogy már nem a szégyentől pirulok el, míg egymás kezét szorítva régi-új karcolatokat cserélgetünk el egymással.

" A n n y i r a  h i á n y o z t á l ! "

" B ü s z k e  v a g y o k  r á d. "

" V i g y á z z  m a g a d r a ! "

> > Elolvasnád a többit is? < <

 

" N a g y o n  s z e r e t l e k. "

2016.03.27. 12:10, Ena

Tavasz, avatarok, az utolsó kérdések.

És sok-sok apró finomítás, amiket talán csak én veszek itt észre. ^^

Sok-sok színes aprósággal bővítettem ma az oldalt, kezdve az új avatarokkal, amiket most a tavasz kapcsán szerkesztgettem, és amik teljes létszámban a "bővebben" alatt sorakoznak. És ugyanott megtalálod még a válaszaimat is, ezúttal Amy kérdéseire, és ezzel pedig - ha picit késve is -, de törlesztettem az utolsó kérdezz-felelek tartozásomat is. Köszönöm, hogy gondoltatok rám! :3
Új dallamok is kerültek a fájdalomcsillapítók közé, és még azon gondolkodom, hogy a napokban a "polcom" részlegnek talán új neve lesz, mondjuk: kihívások. Mert, ha ilyen jól bevált nekem ez az online rögzítés az olvasás szorgalmazására, talán működhet(ne) majd több dologgal is. Úgymint: mozgás, tanulás, filmek, játékok, vagy... több és több olvasás? De erre még alszom néhányat.  :3


2016.03.20. 14:05, Ena

Huszonegyedik morzsa.

A kívánságokról.

Itt a tavasz! :)

A kívánságok olyan sóhajok, amiknek hatalmában áll mosolyt rejteni a bárcsak mögé. Rengetegszer álmodoztam én is hullócsillag alatt, de már nem merek kérni tőlük semmit, mert félek, megint ugyanaz történne: mire valóra válik, amit elképzeltem, teljesen mást fog jelenteni. Persze egy égen száguldozó pontocska sohasem lehet ígéret, épp csak megerősíteni képes a reményt. Mert néha sajnos elfelejtem, hogy bárkiből lehet meteor, viszont a zuhanásnak csupán a vége lehet mindig ugyanaz.

Ha mégis újra kívánnék, most csak annyit kérnék, legyek mindig legalább olyan lelkes, mint a szomszéd néni, aki az egész éjjel szakadó eső ellenére is, már reggel hét órakor kint volt és a virágait locsolta. Valamiért elszomorított, közben mégis megmosolyogtam magamban a jelenetet, mert kicsit olyan volt, mint amikor egy elkészült történetem fölött ülök, és minden újabb átolvasáskor hozzá tudok még írni valamit, emiatt pedig talán soha nem is lesz igazán befejezve.  

De ha az eső úgy issza magát a földbe, mint az ihlet a papírba - és ebből a fajta inspirációból sosem elég -, akkor azt hiszem, szívesen túlöntözném néha én is vihar után az elázott lapokat - könnyel, izzadtságcseppel is akár - remélve, hogy kihajtanak a hiányzó betűk, láthatatlan mondatokat ékelve a sorok közé. Ha pedig ez sem elég, akkor csak úgy, mint eddig, ezután is üresen hagyok majd néhány szobát a fejemben, hogy elképzelhetetlen dolgokat és őrültségeket rejtsek el bennük, amiket aztán - bátrabb napokon - talán kiengedek kicsit levegőzni. Hogy szokják a valóság korlátait meg engem is. Vannak azonban olyan ajtók, amiket soha nem nyitok ki újra. A ma lakatján ennyi áll: bár a pokolba visz az út, semmiképp ne múlj el túl korán, hidd el, így kevésbé fáj!

> > Elolvasnád a többit is? < <

 

2016.03.16. 09:15, Ena